HTML

Segítene?

2011.04.18. 08:00 :: Till S. Seemann

A Blaha Lujza téren kószáltam. Épp indultam volna lefele a város legszörnyűbb aluljárójába, mikor a lépcső tetején egy apró, piszkos nénike utánam kiáltott. Nem tudom miért, de ha valaki megszólít mindig meghallgatom. Segítséget kért - szeretett volna eljutni a 28-as villamosig. Először értetlenkedtem, kezdő budapestiként eszembe sem jutott, hogy a négyeshatoson kívül közlekedik másik villamos is. Felvilágosított, hogy bizony a Népszínház utcán közlekedik ilyen jelű villanyszekér.

Elindultunk. Fogta a bal kezem, jobb felől pedig húztam a gurulós táskáját. Furcsa páros voltunk. Rajtam koponyás-oktoberfestes póló, rajta piszkos, fekete, görnyedő kabát. Lassan topogtunk, kikerültek minket. Nem kellett sietnem, ő pedig már nem sietett. Néhány kirakattal odébb megkért, hogy menjek be az egyik kis üzletbe és kérdezzem meg mennyibe kerül a csokis nápolyi. Letámasztottam a kocsit, a falat markolászó nénike mellé szorosan. Besiettem, volt nápolyi - 39 forintért. AZ információ hallatán a nénike javasolta a továbbindulást. 39 forint. Csak ez járt a fejemben. Megvehettem volna neki.

Megérkeztünk a villamoshoz. Itt is megkért, hogy fussak be egy kisboltba. Újabb információ: a soproni felvágott 1390 forintos kilónkénti áron kerül forgalmazásra. Besegítettem. Sajnos a hely szűke miatt egyedül kellett bekászálódnia a pulthoz. 10 dekát kért, nagyon vékonyan szeletelve. Meg még egy tejfölt is. A kiszolgálás közben a zsebében markolászott, majd egy apró maroknyi aprót tett a pultra. Csúsztatta az érméket előre-hátra, jobbra balra - nem lett több, de elég volt. Közben a hátunk mögött gyűlt a tömeg. Mindkét portékát külön zacskóba kérte. Mikor tette volna el a maradék fémet, egy tízes a földre pottyant. Felkaptam és gondoltam, ha kisegítettem alkalmi beszélgetőpartneremet a pult elől, akkor odaadom. Erre az egyik alkoholszagú, borotválatlan, rossz arcú ember, aki egészen addig az időt húzó asszony ellen grimaszok formájában folytatott csendes demonstrációt, odahajolt hozzá és fennhangon figyelmeztette, hogy felvettem a pénzt a földről. Ő hátra fordult, az egyik kezembe adta a vásárolt árut, amit én sebtiben banyatankra aggatott katicás-tescos táskába rejtettem, majd elindultunk kifele. Az ember folytatta a csendes demonstrációját, korántsem elsietett távozásunk közben. A boltosok is rosszallóan néztek, pedig elsőre egész kedvesek és segítőkészek voltak. Közben egy néhány perce érkezett roma kezdte elölről végtelen monológját, arról, hogy mennyire szégyelli magyar állampolgárságát, mert mióta a hollandok felvilágosították a magyarokról... A többit nem hallottam. Távozáskor láttam a pult mögötti polcra aggatva kedvenc félkatonai gittegyletem anyavállalatának logójával felvértezett pólókat. Volt fehér és fekete.

A megállóban az első ajtóhoz helyezkedtünk. Megígértem, hogy felsegítem, aztán ez bővült annyival, hogy megyek vele egy megállót. Várakozás közben faggatott, mennyi idős vagyok, hol dolgozom, van-e barátnő, esküvő mikor lesz. Megjegyezte, hogy fiatalabbnak tűnök a valós életkoromnál. Vagy legalábbis én így értelmeztem, hogy "nem tűnik annyinak". Megjött a villamos, felsegítettem. A rövidke úton végig fogta a kezem. Pillanatok múlva szállhattunk is le. Ez kicsit nehezebben ment mint felfele.

A pékség következett. Azt mondta, hogy ott mindig odaadják neki a maradékot. Sütiszéle... Együtt bementünk, itt nem kellett előfutárként tevékenykednem. Elindult a konyha - nem biztos, hogy ez  helyes kifejezés, de azt hiszem nem is számít - bejárata felé. Az egyik rutinosabb pultos lány ismerte, rákiabált, hogy ne menjen tovább, mert Lujdzsi (vagy Dzsordzsó vagy Dzsovánni vagy mittudomén ki) nincs bent - nincs sütiszéle. A néni kikérte magának és elindult a kassza felé, Ő vásárolni akar. Odatopogott és kettő meggyes valamit kért. Közben a rutinosabb pultos biztatott, menjek a dolgomra nyugodtan a néni tud menni, majd hazabotorkál. Ő eközben elkezdett az apróval sakkozni. Mindhiába, csak az egyikre volt elég. A lány már tette volna vissza a másikat, amikor egy hölgy kisegítette pártfogoltamat. Ezalatt a bejáratnál strázsáltam az addigi zsákmány felett, közel a sorhoz ezért minden utánam érkezőt tájékoztatnom kellett, hogy én nem vásárolok, nem vagyok a sor része. A segítőkész hölgy elvezette hozzám, majd távoztunk a helyszínről.

Még egy megálló, aranyos, és ott leszünk. Kérdeztem hogy mi a pontos címe - nem haza megy csak egy ismerőséhez. Elindultunk gyalog. Közben hálálkodott. Majd a hitelekről kérdezett. Visszakapja-e valaki a hitel addig törlesztett részletét, ha a bank elviszi a lakását - szerintem nem. Mérgelődött kicsit a csúnya kapitalista bankokon, majd elfogadta válaszom. A süti az unokáknak lesz, nagyon szeretik. Nekik lett volna a nápolyi is. Lassan haladtunk úti célunk felé. Egy bolthoz közelítve, a nénike 5 zsömlén kezdett tanakodni. Fiatalember hozna nekem? Vittem volna, de ő inkább holnap venne. A bolt előtt, aztán mégis megkért. Azt mondta, majd ha hozom kifizeti. Bementem. Megkért, hogy csak zacskóval nyúljak a zsömlékhez, így is tettem. 18 forint volt darabja, összesen 90 forintot fizettem. Kint egy fiatal roma nő beszélgetett a nénivel. Próbálta felidéztetni vele, hogy már találkoztak az orvosnál. Mikor odaértem, kérdezte, az unokája vagyok-e, aztán tovább állt. Valamit tátogott az öreg háta mögött, de nem igazán tudtam olvasni a szájáról. Túlzottan erőlködött. Valami olyasmi, hogy vigyázzak az öregre vagy az öreggel... Tényleg nem jött át rendesen. De beindultak a fogaskerekek. Mi lesz, ha valami aljas csalás áldozatává válok? Közben hívott a barátom, fél órával későbbre találkozót beszéltünk meg. A telefonbeszélgetés alatt járattam az agyam. A pékségben azt mondták tud menni, a nő meg talán azt, hogy vigyázzak vele. Az ég is baljóslóan szürke volt.

Egy nagy vaskapuhoz értünk. Előkereste a kulcsait és közben közölte utolsó kérését, a liftig kísérjem be. Nyitotta az ajtót, tessékelt befele és mondta, hogy mindjárt mutatja, hogy nyílik kifele az ajtó, közben egy átlagos külsejű férfi távozott. Bevallom kicsit féltem, főleg a látvány után, ami fogadott. Szétbontva az egész belső udvar, zsákokba szedve a törmelék, sehol egy lélek.

Odaértünk a lifthez. Utamra eresztett - onnantól már boldogul.

Elsiettem. Arra gondoltam, hogy mennyit hálálkodott. Hogy a csokis nápolyi 39 forint.

1 komment

Címkék: budapest segítség öreg blaha lujza péntek délután

A bejegyzés trackback címe:

https://seemann.blog.hu/api/trackback/id/tr532830631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mandula57 2011.09.03. 15:13:16

Én, ismerem azt az érzést, amikor csak csörgős pénz volt a zsebemben és ha vettem volna rajta 39Ft-ért csokis nápolyit, akkor nem maradt volna kiflire a reggelihez :(
süti beállítások módosítása