Kedves Akárki!

Új projektbe vágtam a fejszémet és ennek hozományaként lassan átköltözöm egy másik platformra, illetve domain címre!

Ha érdekelnek a fejlemények az új munkáimmal kapcsolatban, akkor kérlek látogass el a http://www.tillseemann.com webcímre!

Addig is a legjobbakat!

PS.: Az itt található oldal tartalma valószínűleg nem fog már frissülni, viszont ami van az marad.

Néha napján luxusba burkolózom,
Elbújok, mégis látom.
Ott ül az ablak alatt.

Sapkája kókadtan kandikál,
Szatyra tömött és piszkos,
Pufajkája bűzlik.

Elbújok vagy legalábbis elfordulok,
mint gyerekként...
Nem látlak, tehát te sem látsz.

Néha napján barátjának szegődök.
Nem kérdezem, nem faggatom,
csak kicsit élni hagyom.

Vagy segítem, na, nem tudom
Mi erre a jó szó.
Na ez. Jó szó, az kell.

Nah mindegy. Ott ülünk az ablak alatt.
Ő bort, én koktélt. Cserélünk.
Persze, én nem iszok az övéből.

Aztán felbuzdulok, berántanám az életbe,
Nem, nem kérdeztem meg.
És ha nem akarja, nem is érdekel.

Én most jótékonykodok.
Jól megmutatom.

Na de álljunk csak meg. Nem ezért jöttem.
Segíteni akartam, mellette lenni.
Persze megint nem ez történt.

Most itt ülök egy büdös lebujban és részegen egy csajnak mesélek,
hogy mentettem meg Táskás, a hajléktalan életét. És hogy lesz majd jobb.
És hogy vegyen a világ példát rólam.

Hát ne vegyen. Mert ma megint luxusba búrkolóztam.
De persze ő sem ismert meg. Úgy jött oda hozzám a Bartókon a kis apróért,
mintha még soha nem látott volna.

De azért gondolj bele Kopasz, csóri a faluvégről megnyerte a lóvét, azóta iszik mint a gödény. Azt irják, a családjával akar osztozni a pénzen, de vajon egyszer is hazament megkérdezni őket, hogy mi legyen? Én látom magam előtt a képet, ahogy a kocsmáros marasztalja és közben hívja a feleségét a jóembernek, hogy hozzon már neki tiszta ruhát. Aztán rácsörög a pizzás Janira, hogy hozzon be 2 magyarost a kocsmába, mert az ürge biztosan éhes már, ennyi befektetést meg csak megér már. Aztan így eltartják 1-2 hétig. Mert lehetséges. Amíg a kocsmáros nem zavarja el, addig maradhat és az asszony sem tehet semmit, inkább nem is szól semmit, ez a marha még részegségében lelépne a pénzzel, meg a kocsmáros lányával. Nem számít, majd csak hazatalál ha megjön a józan esze. Vagy ha már jól belejött, akkor jön majd a mercis Öcsi a szomszéd faluból barátkozni és vegül kikötnek a kocsma raktáraban kártyával, viszkivel, szivarral. Nem mondom, biztosan marad azért még valami abból a pénzből. De egy ilyen kezdet utan nehéz lesz okos irányba fordítani a dolgok menetét. Szóval a tag maximum nekiáll giga csaladi házat építtetni a kocsmáros öccsével. Innen aztán megindul majd a nagy manufaktura családilag. Üzleti megbeszeles csakis a kocsmaban megfelelő mennyiségű pertu után. A ház el is keszül, jól is sikerül, de vagy ötszörös áron. Nah persze lóvé az még mindig van, ebben hiba nincs. Az asszonynak, gyereknek is jut. Mindenki megkapja a szaros csúcstojotat, mert hát a japán a fasza... Az öreg aztán csak gépjárművel hajlandó a házon kivül közlekedni, főleg mert gyalog már nem nagyon tud eljönni, illetve rosszabb esetben eljutni a kocsmába. Persze a rendőr Józsi is szemfüles gyerek, sikerül kitapasztalnia milliomos baratunk menetrendjét és úton-útfélen megvágja ittas vezetésért, persze papír nelkül. Persze a suska az csak nem akar elfogyni. Aztan egy szép szeptemberi reggelen ez a nyertes, abban a bizonyos japán csodában a hazaúton elkezd a saját ölébe öklendezni, majd csak megszakad a gát es jön minden, de már hiába. A nagy felszabadulás közepette a kormányt jobbra rántotta, és végül az ámokfutást a helyi kiscsoport fékezte meg.

Csökevényes csőcselék
csendben csámcsog
moslék életén

Ételén éretlen
veszprémi camambert,
de csócsál elégedetten

Hangja semmi,
de azért óbégat:
Enni vagy nem enni

Hát éhezni,
Azt azért nem fog.
A zacskó műanyaggal teli.

Hát érezni,
Azt azért nem fog.
A neonfény azt is elnyeli.

Vadóc
Kanóc
Falon póc
Azon könyv nyóc
Teával pokróc

Kenet
Lehet
Kikelet
Erre kelet
Arra egy mecset

Kicsi, félénk élet.
Egy marék parizer és
Egy kis lélek.

Darálmánynak szilárd,
Szilárdnak darálmány...
Egy kicsi vágy, nem nagy találmány.

Főzeléknek sótlan,
Főzőnének óvatlan,
Sónak is oldhatatlan.

Pediglen a pedigré
Permutálódva is nemes,
De a teszkós parizer akkor sem kellemes.

A Blaha Lujza téren kószáltam. Épp indultam volna lefele a város legszörnyűbb aluljárójába, mikor a lépcső tetején egy apró, piszkos nénike utánam kiáltott. Nem tudom miért, de ha valaki megszólít mindig meghallgatom. Segítséget kért - szeretett volna eljutni a 28-as villamosig. Először értetlenkedtem, kezdő budapestiként eszembe sem jutott, hogy a négyeshatoson kívül közlekedik másik villamos is. Felvilágosított, hogy bizony a Népszínház utcán közlekedik ilyen jelű villanyszekér.

Elindultunk. Fogta a bal kezem, jobb felől pedig húztam a gurulós táskáját. Furcsa páros voltunk. Rajtam koponyás-oktoberfestes póló, rajta piszkos, fekete, görnyedő kabát. Lassan topogtunk, kikerültek minket. Nem kellett sietnem, ő pedig már nem sietett. Néhány kirakattal odébb megkért, hogy menjek be az egyik kis üzletbe és kérdezzem meg mennyibe kerül a csokis nápolyi. Letámasztottam a kocsit, a falat markolászó nénike mellé szorosan. Besiettem, volt nápolyi - 39 forintért. AZ információ hallatán a nénike javasolta a továbbindulást. 39 forint. Csak ez járt a fejemben. Megvehettem volna neki.

Megérkeztünk a villamoshoz. Itt is megkért, hogy fussak be egy kisboltba. Újabb információ: a soproni felvágott 1390 forintos kilónkénti áron kerül forgalmazásra. Besegítettem. Sajnos a hely szűke miatt egyedül kellett bekászálódnia a pulthoz. 10 dekát kért, nagyon vékonyan szeletelve. Meg még egy tejfölt is. A kiszolgálás közben a zsebében markolászott, majd egy apró maroknyi aprót tett a pultra. Csúsztatta az érméket előre-hátra, jobbra balra - nem lett több, de elég volt. Közben a hátunk mögött gyűlt a tömeg. Mindkét portékát külön zacskóba kérte. Mikor tette volna el a maradék fémet, egy tízes a földre pottyant. Felkaptam és gondoltam, ha kisegítettem alkalmi beszélgetőpartneremet a pult elől, akkor odaadom. Erre az egyik alkoholszagú, borotválatlan, rossz arcú ember, aki egészen addig az időt húzó asszony ellen grimaszok formájában folytatott csendes demonstrációt, odahajolt hozzá és fennhangon figyelmeztette, hogy felvettem a pénzt a földről. Ő hátra fordult, az egyik kezembe adta a vásárolt árut, amit én sebtiben banyatankra aggatott katicás-tescos táskába rejtettem, majd elindultunk kifele. Az ember folytatta a csendes demonstrációját, korántsem elsietett távozásunk közben. A boltosok is rosszallóan néztek, pedig elsőre egész kedvesek és segítőkészek voltak. Közben egy néhány perce érkezett roma kezdte elölről végtelen monológját, arról, hogy mennyire szégyelli magyar állampolgárságát, mert mióta a hollandok felvilágosították a magyarokról... A többit nem hallottam. Távozáskor láttam a pult mögötti polcra aggatva kedvenc félkatonai gittegyletem anyavállalatának logójával felvértezett pólókat. Volt fehér és fekete.

A megállóban az első ajtóhoz helyezkedtünk. Megígértem, hogy felsegítem, aztán ez bővült annyival, hogy megyek vele egy megállót. Várakozás közben faggatott, mennyi idős vagyok, hol dolgozom, van-e barátnő, esküvő mikor lesz. Megjegyezte, hogy fiatalabbnak tűnök a valós életkoromnál. Vagy legalábbis én így értelmeztem, hogy "nem tűnik annyinak". Megjött a villamos, felsegítettem. A rövidke úton végig fogta a kezem. Pillanatok múlva szállhattunk is le. Ez kicsit nehezebben ment mint felfele.

A pékség következett. Azt mondta, hogy ott mindig odaadják neki a maradékot. Sütiszéle... Együtt bementünk, itt nem kellett előfutárként tevékenykednem. Elindult a konyha - nem biztos, hogy ez  helyes kifejezés, de azt hiszem nem is számít - bejárata felé. Az egyik rutinosabb pultos lány ismerte, rákiabált, hogy ne menjen tovább, mert Lujdzsi (vagy Dzsordzsó vagy Dzsovánni vagy mittudomén ki) nincs bent - nincs sütiszéle. A néni kikérte magának és elindult a kassza felé, Ő vásárolni akar. Odatopogott és kettő meggyes valamit kért. Közben a rutinosabb pultos biztatott, menjek a dolgomra nyugodtan a néni tud menni, majd hazabotorkál. Ő eközben elkezdett az apróval sakkozni. Mindhiába, csak az egyikre volt elég. A lány már tette volna vissza a másikat, amikor egy hölgy kisegítette pártfogoltamat. Ezalatt a bejáratnál strázsáltam az addigi zsákmány felett, közel a sorhoz ezért minden utánam érkezőt tájékoztatnom kellett, hogy én nem vásárolok, nem vagyok a sor része. A segítőkész hölgy elvezette hozzám, majd távoztunk a helyszínről.

Még egy megálló, aranyos, és ott leszünk. Kérdeztem hogy mi a pontos címe - nem haza megy csak egy ismerőséhez. Elindultunk gyalog. Közben hálálkodott. Majd a hitelekről kérdezett. Visszakapja-e valaki a hitel addig törlesztett részletét, ha a bank elviszi a lakását - szerintem nem. Mérgelődött kicsit a csúnya kapitalista bankokon, majd elfogadta válaszom. A süti az unokáknak lesz, nagyon szeretik. Nekik lett volna a nápolyi is. Lassan haladtunk úti célunk felé. Egy bolthoz közelítve, a nénike 5 zsömlén kezdett tanakodni. Fiatalember hozna nekem? Vittem volna, de ő inkább holnap venne. A bolt előtt, aztán mégis megkért. Azt mondta, majd ha hozom kifizeti. Bementem. Megkért, hogy csak zacskóval nyúljak a zsömlékhez, így is tettem. 18 forint volt darabja, összesen 90 forintot fizettem. Kint egy fiatal roma nő beszélgetett a nénivel. Próbálta felidéztetni vele, hogy már találkoztak az orvosnál. Mikor odaértem, kérdezte, az unokája vagyok-e, aztán tovább állt. Valamit tátogott az öreg háta mögött, de nem igazán tudtam olvasni a szájáról. Túlzottan erőlködött. Valami olyasmi, hogy vigyázzak az öregre vagy az öreggel... Tényleg nem jött át rendesen. De beindultak a fogaskerekek. Mi lesz, ha valami aljas csalás áldozatává válok? Közben hívott a barátom, fél órával későbbre találkozót beszéltünk meg. A telefonbeszélgetés alatt járattam az agyam. A pékségben azt mondták tud menni, a nő meg talán azt, hogy vigyázzak vele. Az ég is baljóslóan szürke volt.

Egy nagy vaskapuhoz értünk. Előkereste a kulcsait és közben közölte utolsó kérését, a liftig kísérjem be. Nyitotta az ajtót, tessékelt befele és mondta, hogy mindjárt mutatja, hogy nyílik kifele az ajtó, közben egy átlagos külsejű férfi távozott. Bevallom kicsit féltem, főleg a látvány után, ami fogadott. Szétbontva az egész belső udvar, zsákokba szedve a törmelék, sehol egy lélek.

Odaértünk a lifthez. Utamra eresztett - onnantól már boldogul.

Elsiettem. Arra gondoltam, hogy mennyit hálálkodott. Hogy a csokis nápolyi 39 forint.