Néha napján luxusba burkolózom,
Elbújok, mégis látom.
Ott ül az ablak alatt.

Sapkája kókadtan kandikál,
Szatyra tömött és piszkos,
Pufajkája bűzlik.

Elbújok vagy legalábbis elfordulok,
mint gyerekként...
Nem látlak, tehát te sem látsz.

Néha napján barátjának szegődök.
Nem kérdezem, nem faggatom,
csak kicsit élni hagyom.

Vagy segítem, na, nem tudom
Mi erre a jó szó.
Na ez. Jó szó, az kell.

Nah mindegy. Ott ülünk az ablak alatt.
Ő bort, én koktélt. Cserélünk.
Persze, én nem iszok az övéből.

Aztán felbuzdulok, berántanám az életbe,
Nem, nem kérdeztem meg.
És ha nem akarja, nem is érdekel.

Én most jótékonykodok.
Jól megmutatom.

Na de álljunk csak meg. Nem ezért jöttem.
Segíteni akartam, mellette lenni.
Persze megint nem ez történt.

Most itt ülök egy büdös lebujban és részegen egy csajnak mesélek,
hogy mentettem meg Táskás, a hajléktalan életét. És hogy lesz majd jobb.
És hogy vegyen a világ példát rólam.

Hát ne vegyen. Mert ma megint luxusba búrkolóztam.
De persze ő sem ismert meg. Úgy jött oda hozzám a Bartókon a kis apróért,
mintha még soha nem látott volna.